Egy kicsi, ronda és német kocsi útnak indul, hogy meghódítsa Amerikát
Az Egyesült Államok az ötvenes évek végén élte fénykorát. Felnőtt egy generáció, aki már nem tapasztalta meg a második világháború borzalmait, ugyanakkor élvezhette a békés évek fellendülésével beköszöntött jobb életet, a soha nem látott életszínvonal emelkedésnek és gazdagságnak hála.
Álom krómkivitelben
A legkedveltebb autók ebben az időszakban hatalmas országúti cirkálók voltak. Feltűnően csillogtak, roskadoztak a krómtól, a hátsójukon hatalmas sirályszárnyak pompáztak és tekintélyes méretüknél fogva akár hat embert is tudtak szállítani. Olyan extrákat vonultattak fel, mint a légkondicionáló, az automata váltó vagy az elektromos ablakemelő. Ezek ma már nem számítanak újdonságnak, de nálunk még a nyolcvanas években sem számítottak ezek szériatartozéknak.
Hogy kontextusba helyezhessük ezt az őrületes jólétet, hasonlítsunk össze egy népszerű amerikai modellt egy korabeli keleti blokkban elérhető autóval. Az első reklámanyagon egy 1958-as Chevrolet Impala látható.
A következő reklámfotó pedig egy 1959-es Skoda Octaviát ábrázol. Már a méreteken látszik a szakadéknyi különbség a két autó között. Bár az Octavia kifejezetten szép autónak számított a kor elvárásai szerint, de fasorban sincs az Impala túldíszítettségéhez képest.
Miből lesz a cserebogár?
A Volkswagen ebben az időszakban határozta el, hogy belép az amerikai személygépjármű piacra az Európában már jól ismert és méltán népszerű Bogár modelljével. A kocsit Ferdinand Porsche tervezte még a harmincas évek végén személyesen Adolf Hitlernek, aki autóbolond volt, amikor éppen nem a világ legkegyetlenebb diktátora személyében pózolt. Célul tűzte ki, hogy egy olyan elérhető áru, praktikus autót ad a népének (igen, csak így pátoszmentesen :-), amellyel a háború győzelmes befejezését követően családok százezrei autózhatnak gondtalanul az Autobahn-on. Innen a Volkswagen (népautó) elnevezés.
Néhány dolog késleltette a megvalósítást, például, hogy elvesztették a világháborút és Európa egykoron legerősebb gazdasága romokban hevert, azonban a prototípus még a harmincas évek végén elkészült. A háborút követő években helyreállították a gyárat és sikerült felfuttatni a típus gyártását.
Egy különutas kreatívigazgató
Amikor a cég az amerikai terjeszkedés mellett döntött, a Volkswagen marketingesei William Bernbach-hoz fordultak, aki a későbbi DDB ügynökség feje és egyik névadója volt (Doyle, Dane és Bernbach vezetékneveinek kezdőbetűiből állt össze a reklámügynökség neve). Azt kérték, hogy tervezzen számukra egy figyelemfelkeltő hirdetést, amivel fellendítik a típus eladásait az Egyesült Államokban.
Bill Bernbach különutas volt a Madison Avenue ügynökségvezetői között. Azt vallotta, hogy akkor tud jó hirdetést készíteni, ha ő és a kreatívjai behatóan ismerik a márkát, amin dolgoznak. Csapatával ezért meglátogatták a Volswagen wolfsburgi gyárát és az alapgondolatot a későbbi kampányokhoz innen merítették.
Azt tapasztalták ugyanis, hogy a németek hihetetlenül precízen szerelik össze a bogárhátúakat, alapos tesztelésnek vetik őket alá és csak a teljesen tökéletes példányokat engedik ki a gyárból…
Folytatása következik
