A Google keresőjének evolúciója és “hanyatlása”?

Larry Page és Sergey Brin egyik elsődleges célja az volt 1998-ban, amikor elindították a Google-t, hogy összegyűjtsék, rendszerezzék és elérhetővé tegyék mindenki számára a világ információit.

Azóta a cég nagyon sok területen megvetette a lábát: mobil operációs rendszert fejlesztett, térképszolgáltatást készített, felhőalapú alkalmazásokat készített, saját levelezőrendszert fejlesztett, de mára eszközöket és intelligens termosztátokat is létrehozott. A többség viszont a mai napig a Google kereső kapcsán ismeri a céget és ezt az eszközét használja a legtöbbet.

Érdekes módon, vagy épp pont teljesen logikusan, ennek a terméknek az eredeti megjelenése változott a legkevesebbet. Legalábbis látszólag. Az 1998 előtti béta verzió így nézett ki.

A Google kereső régen...

 

És így néz ki a kereső 2022-ben.

A google keresője napjainkban

A tartalom gyakorlatilag egy az egyben ugyanaz, csak a design változott meg.

Mi történik viszont, ha indítunk egy keresést? Akkor is ugyanazt látjuk, mint mondjuk 20 éve? Nem egészen.

Ennek pedig több oka is van. De a legfőbb ok: míg az induláskor a Google egy magáncég volt, mára egy tőzsdei vállalatról beszélünk. A tőzsdei cégek egyik fő feladata, hogy értéket teremtsenek a tulajdonosoknak, tehát itt a részvényeseknek. Ha levezetjük a folyamatokat, akkor logikailag nagyon egyszerű belátni, hogy mi miért történik.

 

A kérdések helyes logikai sorrendje:

  1. Honnan szerzi a Google a legtöbb bevételét? A hirdetésekből.
  2. Mekkora részaránya jön a teljes bevételből hirdetésekből? Több mint 80%.
  3. Hogy tudnak a legkönnyebben több pénzt csinálni a Google-nél? Több hirdetést adnak el. Illetve több embert kell rávenni, hogy hirdetésre kattintson és ne organikus találatra.

És máris eljutottunk oda, hogy mit látunk a Google találati listáján 2000 óta folyamatosan:

  1. Egyre több fizetett hirdetést.
  2. Egyre inkább összemosódó organikus találatok és fizetett hirdetéseket.

 

Egyre több a hirdetés

Míg 20 évvel ezelőtt az első organikus találat gyakran csak néhány 10 pixellel volt a keresősáv alatt, addig 2022-re előfordul az, hogy az első organikus szöveges találat akár 1-2 kijelző mérettel is el van tolva. Az első organikus találat feletti “real estate” tele van hirdetésekkel (legyen szó Google Adsről vagy Shoppingról akár).

Ez mit okoz? Hogy egyre többet kell görgetni ahhoz, hogy valaki organikus találatra kattintson. Vagy fordítva: egyre könnyebb fizetett hirdetésre kattintani, hisz azok vannak elől és szem előtt.

 

A fizetett hirdetések összemosódása az organikus találatokkal

Ezek mellett egy másik folyamatot is megfigyelhetünk. Míg a 2000-es évek elején jól elkülönült egy-egy hirdetés az organikus találatoktól, mert színes háttere volt és jelezték, hogy fizetett hirdetésről van szó (Sponsored Link), addig 2020 után már teljesen összemosódtak az organikus találatok és a hirdetések.

Ma egy általános Google keresés során gyakorlatilag nem lehet megmondani elsőre, hogy melyik a hirdetés és melyik az első organikus találat. Fent 4 szöveges hirdetést látunk és az első organikus találat a Ship Store hajós és vitorlás bolt.

Míg korábban az organikus első hely akár 70-80%-os kattintási arányt is elért, addig mára az 1. helyen maximum 20-30%-os értékeket látni igen gyakran. Mi történik a többi kattintás nagy részével? Hát, elmennek a fizetett hirdetésekre. Aki pedig a hirdetésekre kattint, az tovább növeli a Google bevételét és profitját.

De vannak olyan keresések is, ahol kombinációban jelennek meg az organikus találatokat lefelé nyomó elemek. Ha régi ablakot akarunk felújítani, akkor először fizetett szöveges hirdetéseket látunk, jobbra Shopping hirdetéseket, utána Youtube videókat (ami szintén Google tulajdonban van), és végül csak utána jelenik meg az első szöveges és organikus találat a Tasteful.hu oldalról.

A Google kereső régen...

Vannak persze jó példák is (pl. lifelong learning jelentése), ahol a Google tudományos cikkeket jelenít meg egy-egy keresés során vagy hasznos információs dobozokat mutat, ahol gyorsan lehet tájékozódni a témáról.

De a fenti példa is jól mutatja, hogy egyre több az olyan SERP feature, aminek a célja, hogy minél több embert tartson a kereső felületén. És ne menjenek át az adott weboldalakra. Elég csak arra gondolni, hogy ma már az időjárást is meg tudjuk nézni a Google kereső felületén. Nem is kell átmenni az Időkép oldalára.

Élőben látjuk hol tart egy repülőjárat. Nem kell a reptér vagy légitársaság oldalára felmennünk.

De akár élőben láthatjuk a kedvenc csapatunk vagy sportunk eredményeit is.

A cél egyszerű: minél több időt töltsünk a Google felületén. Ne menjünk el onnan. És ha már ott vagyunk, akkor minél több hirdetésre kattintsunk rá.

 

Az eredmény?

A Google hirdetésekből származó bevétele folyamatosan nő. Évente több tíz százalékkal is akár, ami nagyon magas bázis mellett óriási addicionális emelkedést jelent.

Csak hogy érezzük ennek a bevételnek a mértékét: A Google több pénzt termel évente a Google hirdetésekből, mint az egész magyar gazdaság.

Ezt érdemes még egyszer emésztgetni. A Google Ads bevétele évente magasabb, mint az éves magyar GDP.

 

A jövőkép

Nem véletlenül kezdik sokan kongatni a vészharangot, hogy sok tech cég akkorára nő, ami már kezelhetetlenné válni. Egyre többen sürgetik a Google, Facebook és Amazon jogi indíttatású feldarabolását, hogy ezzel is küzdjenek a monopóliumok kialakulása ellen. A történelemben több példa is volt már erre, elég csak Andrew Carnegie Steel Company-jére gondolni (ma U.S. Steel néven ismet), John D. Rockefeller Standard Oil-jára vagy az American Tobacco Company-re.

A Google eredeti célja az volt, hogy rendszerezze a világ információját és elérhetővé tegye az emberek számára. Ezt a missziót teljesítette. A probléma sokak számára, hogy eközben túl is ment ezen a célon és már piactorzító a jelenléte.

Bár a Google keresőjének az alapfelülete nem sokat változott, a találati lista és a háttérben lejátszódó folyamatok annál többet. A Google az elmúlt 20-25 évben hatalmas fejlődésen és növekedésen ment keresztül. És lehet, hogy idővel ez okozza majd a hanyatlását is. De ez aligha a cégen belülről fog kiindulni, hanem külső, szabályozói kényszer hatására fog megtörténni.

 

Felhasznált források: