A világ első márkázott csirkéjének vad története

1970 környékén még a fejlett nyugaton (ejtsd USA) sem volt olyan, hogy valaki márkanév alapján vásárolt volna … CSIRKÉT.

A csirke az csirke.
Ennyi. Nem több.

Az ember azt vette, ami éppen a boltban volt. Hiába éheztél csirkére, nem volt semmiféle márkapreferenciád – így márkahűséged sem.

 

Aztán jött egy Ed McCabe nevű szövegíró

Jogosan kérdezed, hogy Wattafak iz Ed McCabe?”

A legfiatalabb humán intelligencia, akit valaha beválasztottak a „Copywriters Hall of Fame”-be. 34 évesen. Nem rossz.

Egyébiránt társalapítója volt a [kishazánkban érthetően ismeretlen] Scali – McCabe – Sloves ügynökségnek.  Olyan remekműveket alkotott, mint a Volvo számára készített „Vezesd úgy, mintha utálnád” kampány.

Ez a pofa nem azt csinálta, amire gondolsz: nem nevelt ki egy provokatív csirke-influenszert. Nem generált halszagú AI-influenszert a cégnek.

McCabe magát a cégtulajt, Frank Perdue-t tette a kirakatba. Őt szerepeltette a hirdetésekben.

A férfit, aki saját bevallása szerint jobban hasonlított egy csirkére, mint bárki más.

Mondjuk ebben volt valami.
Bizonyos szögből nézve…
tényleg hasonlított.

 

Maga a reklám így festett

Frank a maga kopaszodó (csirke) fejével belenézett a kamerába és mondta a dumáját. Mondta-mondta, de úgy mondta, hogy ÉREZTETTE VELED: személyes sértésként értelmezi, ha mostantól bárki mástól veszel csirkét.

A szlogen – valahogy – így szólt: „Csak egy kemény ember tudja igazán jól elkészíteni a csirkét.”

Totál egyszerű üzenet.
Talán túl egyszerű.
Ezért működött.

Persze most mondhatod, hogy „micccsoda hülyeség ez kérem”, de ettől még nem lesz igazad. Azért nincs, mert a piac azt mondta, hogy „Oké, mostantól ettől a csirkeszerű embertől veszem a csirkét”

 

Valószínűleg hozzátett

a kampány sikeréhez egy X-faktor is: LÁTSZOTT, hogy ez a fickó nyilvánvalóan nem színész. A Perdue-reklámok hatására valószínűleg sokan gondolták azt , hogy „ha ez a fickó ezzel a Hollywood inkompatibilis fejjel reklámozza a csirkéjét, akkor az csak finom lehet”.

 

Hogy ment a kampány?

Röviden? Jól.

A Perdue Farms eladásai HÉTSZEREZŐDTEK.  Emlékeztetnélek, hogy az USA lakossága akkortájt 20x több volt, mint kishazánké; a gazdasági erőről most ne is beszéljünk, mert meghajszolt agyunk azonnal ledobja a láncot. „Amerikában” nagy számok vannak. Lényeg a lényeg: ha egy szép nagy sales volument meg tudsz hétszerezni egy-egy reklámkampánnyal, az rohadtul zseniális. Elképesztő teljesítmény.

 

Hát… így született meg a világ első MÁRKÁS CSIRKÉJE


Kis színes #1

1970 táján NÉGY ÉS FÉL PERC volt egy tévé reklám.
Ma? 10-20-30 másodperc.

Kis színes #2
Csirkeszerű Mr.Perdue – bizonyos szögből nézve – egyszerre hasonlított Jeff Bezosra és Alfred Hitchcockra.

Kis színes #3

A Perdue Farms vállalatnak több, mint 20.000 alkalmazottja van.

 

Ennyi. Det iz ól. Egyébiránt elképesztő tapintatlanság Húsvét napján kihozni egy csirkés cikket. Mindegy, már megtörtént.