Egy friss kutatás szerint a marketing szakembert egyedül a közmunkás előzi meg.
Szeretjük úgy gondolni, hogy az üzletembereknek és vállalkozóknak szóló felületeken a társadalom krémje olvasgat, ha nem is, azt talán leszögezhetjük, hogy egy gazdasági portál olvasóbázisa jellemzően releváns a B2B-ben utazóknak.
Nos, ebben a kutatásban méltó helyére került a marketinges: utolsó előtti lett, épp csak a közmunkást előzi meg. Nem sokkal hasznosabb nála a fodrász, meg a pap.
Végül is a fodrász azért frizurával segíti a tárgyalásokat, a pap meg többségünknek ritkán kell, de akkor nagyon. Ám, hogy a marketinges megítélése üzleti környezetben ennyire alacsony, valójában nem gond s nem ok. Ez maga a tünet, ez következmény.
Cinikusan azt is írhatnám, hogy emiatt nem marketingesként mutatkozom be, leszek kommunikációs szakértő, mert az ugyanúgy nem mond sokat, de legalább nem utálnak azonnal. Persze éppen ez a képmutatás sodorta oda a megítélésünket, ahol van: épp a helyén.
Ugyan miért is ne lennénk a legmegvetettebbek között?
Magunk mondtuk, hogy a piacból, az emberekből kell kiindulni. Hogy nekik kell kommunikálnunk és értéket adnunk. Ha tényleg elhisszük, hogy az emberek figyelméért és ítéletének megváltoztatásáért dolgozunk ügyfeleink érdekében, akkor ezzel egyszersmind azt is mondjuk, hogy számít, amit az emberek mondanak.
Ha pedig azt mondják, hogy kukába valók vagyunk, akkor ezzel milyen alapon vitatkozunk?
Avagy éppenséggel nem az az igazi gond, hogy miközben eladásokat generálunk, megítélést javítunk és figyelmet szerzünk, éppen a saját szakmánknak nem tudjuk emelni az ázsióját? Jogosan hiheti egy kívülálló, akit hívhatunk ügyfélnek is, hogy a marketingesek semmirekellőek, hisz még a marketinget sem tudják eladni.
A probléma viszont nem a szakmai tudás hiánya: nem állíthatja felelősen senki, hogy itthon nincsenek jó szakemberek. Arról lehetne polemizálni, hogy többségben vannak-e, vagy van-e szakmai érdekképviselet (bár rövid vita lenne), de nincs értelme.
Az igazi gond miatt nincs, ez pedig a totális együttműködési képtelenség.
A marketingesek nem kedvelik egymást.
Ezt biztos elmondják a taxisofőrök és a futárok is egymásról, de az nem változtat a tényen, hogy a vadnyugatra képzeljük magunkat, és minden megbeszélés, ahol másik marketinges is jelen van, nem más, mint pávatánc, sőt revorverpárbaj.
Az félti erősen a helyét, aki tudja, hogy nem is igazán a helyén van. Az ügyfél nem a házastársunk, akit elszerethet tőlünk egy másik vonzó figura. Különösen nem a tulajdonunk, aki csak velünk dolgozhat.
Ez a vadnyugatos állandó harc, amelyben be kell bizonyítani, hogy felkészültebbek, jobbak és okosabbak vagyunk, mint a sok-sok kókler, valójában szükségszerű vereségre ítél minket. Nem lehetünk minden területen a legjobbak.
Ezért az együttműködések éltető levegőt jelentenek. Ha pedig együtt dolgozunk, jobb eredményeket érünk el. És akkor talán nem vetnek majd meg úgy a vállalkozók, az ügyfeleink. Ha így lesz, akkor is nekik lesz igazuk
