A reklámvers, mint alkalmazott művészet
A plakátokon, aprónyomtatványokon vagy a szájhagyományban fennmaradt reklámversek voltaképpen a békebeli Magyarország színes korlenyomatai.
A reklámverseknek nincs önálló műfaji besorolásuk. Ezek az egyszerűen megjegyezhető, dallamos kis rigmusok ugyanúgy az alkalmazott művészet tárgykörébe tartoznak, mint a plakát-vagy a reklámgrafikai alkotások. A reklámversek célja, hogy verstani és stilisztikai eszközökkel (versritmus, rím) elősegítsék a különféle termékek vagy szolgáltatások értékesítését.
„Haladjon Ön is a korral, süssön Váncza sütőporral!”
Ezek a könnyed, játékos alkotások gyakran jelentek meg a két világháború közötti időszak plakátjain, szórólapjain és számolócéduláin, könnyen megjegyezhetővé és visszaidézhetővé téve a márkanevet, a szlogent, vagy éppen az üzenetet.
A reklámversek „irodalmi minősége” meglehetősen változó. A kisebb reklámhordozókon többnyire egyszerű két, illetve négysoros versikéket, rigmusokat találunk, de előfordulnak a termékelőnyöket taglaló hosszabb műalkotások is. A legtöbb reklámversre jellemző célhoz kötöttség háttérbe szorítja az irodalmi szempontokat.
Nemritkán gyűjthető kártyákon bukkantak fel a reklámversek. A két világháború közti időszakban sorozatok is készültek a márkanevet rejtő alkotásokból.
Reklámversek – irodalmi igényességgel
Az egészen egyszerű, szájbarágó fűzfarímek mellett szerencsére számos irodalmi igénnyel megírt alkotás is fennmaradt. Nem tudjuk pontosan, mikorra datálható az irodalmi igényű reklámvers születése, de már a XIX. századból is ismerünk rímekben megörökített kereskedelmi termékeket. Ilyen például Arany János verse a Flóra szappanról.
„Ágnes asszony! Bolond kelmed?
Hiszen van otthon Flórája!
Sose jöttek volna rája!”
Ez a reklámvers típus pont az ellenkezője az előbbinek: az irodalmi igény szorítja hátra a célhoz kötöttséget. Híres költőink és íróink (köztük Kosztolányi, József Attila, Sárközi György vagy Karinthy Frigyes) leginkább ujjgyakorlatként tekintettek a reklámverselésre.
„Mit visel urinő és mit hord kokott
fejebubján, ha nem Nor-coc-ot.”
József Attila: Nor-Coc, 1934 (részlet)
A megrendelők számára egyértelműen komoly presztízzsel bírt, ha a reklámverseikhez híres, már befutott írót, vagy költőt sikerült megnyerni. Sárközi György eternit dohányzóasztalt kapott az alábbi versikéért:
„Kiloccsanthatsz vedernyit, ha asztalod eternit”
A „humorban tréfát nem ismerő” Karinthy elmondása szerint az Így írtok ti egyik versparódiájában szereplő reklámversét a Herz szalámigyár „hihetetlen mennyiségű rúd szalámival” honorálta.
„A Herz-féle szalámiban
Sokkal sűrűbb a só,
Mint más hasonló terményekben
Hidd el, ó, nyájas olvasó!”
A Ditrichstein Takarítási Vállalat rovarírtó tevékenysége nem csak Karinthyt, hanem barátját, Kosztolányi Dezsőt is megihlette:
„Önnek mindig hiányzott
ha Ditrichstein nem ciányzott.”
Kosztolányi Dezső: Poloskairtóknak! (részlet)
Bár egyetlen olyan reklámversről sem tudunk, amelyik bizonyíthatóan Karinthynak tulajdonítható, a „Royal bútor Royal kaszni, Royal ágyon legjobb…”, illetve a „Mondja marha mért oly bús? Olcsóbb a hal, mint a hús” versikéket neki tulajdonítja az emlékezet – valószínűleg minden valóságot nélkülözve.
Érdekel a téma?
Neked ajánlom:
- Karinthy híres reklámszlogenjei nyomában
- Művészek a reklámiparban
- Eladni minden áron ? a reklám születése a békebeli Budapesten
