Real Time Stress, az új kollegánk

Kicsi szakma a mienk, mindenki ismer mindenkit. Kevesen vagyunk, vagy éppen sokan, ez nézőpont kérdése. Akik csináljuk, azok azért nyomjuk a gázt rendesen, a deadline pedig a legjobb barátunk

A történet sok évvel ezelőtt kezdődik, amikor olvastam egy kutatást, miszerint a marketinges férfiak a világ második legstresszesebb munkáját végzik. Talán, ha egy szakma volt előttünk; de sajnos arra sem emlékszem már. (Update: A bering-tengeri rákhalászok voltak az elsők)

Megpróbáltam megkeresni nektek a cikket, de mint kiderült, ez már vagy nincs így, vagy simán beelőztek minket olyan állások, mint a sales reprezentatív, vagy az ügyvéd. Viszont, az aknaszedőkre utca hosszat verünk rá srácok.

Az első kérdés: Mennyit dolgozunk?

Nyolc órát. Nyolc órát? Igen, plusz még az a kábé fél óra, vagy egy óra túlórát. Ebből lejön fél óra hivatalos ebédidő, amikor a monitor előtt tolunk be valamit. Tehát ennyi. Majdnem, mert van, aki még mindig reggel és délután ingázik. Az „nem számít”, hallom a hangokat, az nem munkaidő. A munkaadónak nem is. A munkavállalónak viszont igen. Ül a kocsiban / metrón, a villamos mellett rohan, közben olvassa a leveleit, a híreket, időpontokat egyeztet. Szóval naponta mennyit dolgozunk? Kilenc órát? Meg egy felet? És akkor… Jön… A hétvége. Meg az este. Amikor csak ránézünk, csak átfutjuk, vagy csak elküldjük. Tehát tízet, kábé.

Második kérdés: Hogyan dolgozunk?

Minden magára is adó ügynökségnek van Playstation room-ja. Nagy tévével. Négy kontrollerrel. Amin mindegyiken vastagon állt a por. Emlékeztek még a céges chillout room-okra? Ágyakkal? Mit ágyakkal, szófákkal… Plafonról meg lógott a füles. Amikor arra jártam mindig üres volt. Lehet, hogy pont rosszkor mentem, de élek a gyanúperrel, hogy nem így van. Amikor én kezdtem, még volt olyan, hogy kimentünk meló közben és megittunk egy fröccsöt; bor nélkül és gondolkodunk. Csak úgy. Ügyfeleken. Jó volt. Aztán 2008 után váratlanul kiderült, hogy 20 ember munkáját 7,58 is meg tudja csinálni.

Most meg nézem a LinkedIn-t, egy szakmabeli lány Londonból, ha jól emlékszem. Orrából csövek, mellette lélegeztető, ő megúszta. Még a kórházból posztolt…

Slow the fckn down…

Lassítani? Megvan az a kép, amikor négykor lecsukod a laptopot és mész is? Gyerekekhez? A moziba? Haverokhoz? Nincs meg? Oka van.

És mára, a régi jó stresszforrásaim, oh, hogy mennyire távol vagytok már… Hogy hiányoztok. Megvannak még ezek?

Gépindulás, hajnali ötkor; a sárga elcsúszva, de a proof-on még jó volt. Lenyomva 150.000 mappa, vágva, stancolva, csomagolva.
Rendezvényünk áram nélkül; előadónk másfél óra csúszásban. Színpadon: Munyi bohóc, addig is fűti a közönséget, kezében szájharmónika.
Facebook oldalban megjelent egy idegen admin, majd egy órán belül már nincs is oldal, amiről beszélhetnénk. A vonalban vérlázító Facebook tech support. A rendőrség és a NATO tehetetlen.
Elinduló video banner kampány, ami alatt nincs elég sávszél. Tizenöt percen belül leáll a banner, a kampány, a katt, a hosting szolgáltató majdnem összes oldala.

Most természetesen nem beszélnék az eltűnő fejlesztőkről, a másnapra szállítandó 1,57×97,2 pxl-es bannerkampányról mert úgy tűnne, mintha panaszkodni akarnák. Pedig nem. A helyzet az, hogy a stressz jellege, na az változott meg mára.

Real Time Stress

Régen úgy volt, hogy készült egy terv, egy stratégia és annak mentén haladtunk. Az sem volt könnyű; sőt. Ma már az a mondás, hogy nem kell stratégia, mert a real time metrika két óra, vagy néhány héten belül megmondja, hogy mi a helyes irány.

Kimegy a videó és nem akar beindulni. Megáll hatezernél. Hol van még a százötven?
Tegnap mennyi reg jött? Nulla. És tegnapelőtt? Tizenegy.
Hogy áll a poszt? Sehogy. Huszonkét engagement. És most, hogy áll? Huszonhárom.

És akkor megérkeztünk, az egyik olyan ponthoz, amiről nem szoktunk beszélni. A sima stressz, e régi barátunk, melyet fent is említettem, a hátunk mögött marad. Megszoktuk. Szinte megszerettük.

Ami itt van velünk manapság, az egy távoli rokona: a real time stress, amikor a teljesítés és az eredmény azonnal érkezik, vagy nem érkezik. Bárkik is vagyunk, influencer, ügyfél, webshopper, média, ügynökség, bármit is csinálunk, akár fél órán belül kiderülhet, hogy jól dolgoztunk-e.

Nincs olyan, hogy az év végi kutatás majd megmondja. (Vagyis van, de az egy másik cikk) Olyan van, hogy a GA holnap reggel, amikor felkelsz, már mutatja is. Konverziókban. Dollárban. Forintban. Mire beérsz, már ötletednek kell lennie.

A FB metrikában ott van, pirosan világít. Ügyes voltál; -8,4x alacsonyabb terjedési pontszám. Egy nap sem kellett hozzá.

Real time jönnek a likeok, a kattok, a konverziók, a leadek. Amit ma kiteszel holnap hozza a számokat. Vagy nem.

A Tiktokon nagyjából fél óra alatt kiderül menni fog-e a tartalmad, vagy bukó és kezdhetsz is már azon gondolkodni, hogy hogyan hozd helyre.

Szóval a nyomás már real time ott ül a vállunkon. Haza visszük; útközben is nézzük; velünk van, együtt fekszünk, együtt kelünk, együtt horgászunk. Fürdőkádban meg ott az okosóra; aztán pittyeg kilenckor.

7/7. 24/24.