A svájci, az olasz és az indokolatlan görög

A Barilla tésztamárka Roger Federer-el forgatott reklámfilmje olyan lett, mint egy túlfűszerezett pasta. Vajon mi történt?

Talán sportmarketinges múltamnak köszönhető, hogy hamarabb kattintok olyan reklámokra, amelyekben élsportolók szerepelnek. Hiába tűnt fel azonban a Barilla reklámfilmjében egy világhírű teniszező, a kezdeti kíváncsiságomba szinte azonnal diszkomfort érzés vegyült.

Pedig a szereplőválasztást nem érheti kritika.  Roger Federer a tenisztörténelem egyik legsikeresebb versenyzője,  Davide Oldanine pedig igazi mesterséf, az olasz konyha 51 éves nagykövete, számos népszerű szakácskönyv szerzője, akinek étterme Michelin csillaggal büszkélkedhet.

A reklámfilmet a két legenda eltérő személyisége működteti egy olyan alaphelyzetben, ahol az egyik szereplő „hazai pályán játszik”. Ez a feszültség kezdetben működik is. Federer bevonulásával indul a spot, amint magabiztos mosollyal az arcán és monogramos sporttáskájával a vállán belép az étterembe. Ez a magabiztossága abban a pillanatban foszlik köddé, amint Oldanine erős olasz akcentussal (no meg egy hozzávágott konyharuhával)  invitálja a konyhájába:  a 37 éves teniszlegenda pillanatok alatt kuktává avanzsál a szigorú séf mellett.  (Ugye mindenki észrevette a Nike logóját a sporttáskán, amiből a séf sapka előkerült? Ez csak a hosszabb, kétperces változatban látható).

Amire a Barilla tészta a forró vízbe kerül, a teniszcsillag is gyakorlottabbá válik a konyhában. A lassításokban tetten érhető számos teniszmozdulat: a serpenyő ütőként pörög, és egy pillanatra még a paradicsom is átlényegül teniszlabdává, mielőtt hozzávalóként felaprítják a szereplők. A mesterien szórt bazsalikom már-már szakácsmesterek mozdulatait idézi, de Oldanine grimasza elárulja, hogy bizony van még hová fejlődni…

Kedves, de nem túl eredeti reklámfilm ez, ami jól bevált receptre épül.  Mégis van egy hozzávaló benne, amitől az ízek furcsán állnak össze: ez pedig a zene. Mi a baj a zeneválasztással? Egy olasz séf a görög Sirtaki dallamára főz egy svájci teniszezővel. Nagyon hasonlatos ez az alapállás Rejtő Jenő halhatatlan soraihoz:

„Négy különböző nemzetiség képviselője volt az asztalnál: egy amerikai gyalogos, egy francia őrvezető, egy angol géppuskás és egy orosz hússaláta”.

Sajnálatos módon nem sikerült megfejteni a görög vonalat, annak ellenére, hogy a márka social media felületeit szinte azonnal elárasztották az értetlenkedő kommentek.  Vajon mi köze van a Federer-nek a görögökhöz?  Vagy a Sirtaki-nak az olasz konyhához? Hát nincs az olasz történelemben olyan zenei motívum, amely passzolna a Barilla tésztához?

A hivatalos magyarázat szerint a Barilla zeneválasztása szándékos volt: „a mediterrán stílust” igyekezett erősíteni.

Kép forrása: twitter.com/barilla

Lehetséges,  hogy senkinek nem tűnt fel a zeneválasztás hibája az ügynökségen belül?  Vagy egész másról van szó?  A nemzeti gaszto-kultúrára annyira büszke olaszok ezzel kívánták feloldani az ókorból eredeztethető görög-római ellentétet egy semleges svájci asszisztálása mellett? Mindenesetre a nacionalista olasz kommentelők ezt egészen máshogy gondolják: a reklám közzététele óta nem csitulnak a zeneválasztás miatt értetlenkedő hangok a social media felületeken. Ami persze jót tesz a nézettségnek is: a Youtube-on a Masters of Pasta reklámfilm rövid verziója közel 33 milliós (!) megtekintésnél jár.

Konyhai hasonlattal ezt úgy is lehet magyarázni, hogy egy nem különösen izgalmas reklámfilmet érdemes volt egy egészen szokatlan hozzávalóval fűszerezni.

Ügynökség: 72andSunny Amsterdam