Magyar siker a legjelentősebb kreatív portfólióban

Kőteleky Aywee vendégszerzőnk munkáját a világ legjobbjai között tartják számon

Az ausztrál Capsules Book idén is összegyűjtötte az egyedi stílusukban és különleges megoldásaikban nemzetközi szinten is kiemelkedőnek számító művészek munkáit. Ebbe a több száz oldalas kiadványba – amely a Warner Bros-tól, Universal Music-on át egészen a Sony Music-ig mindenki asztalán megtalálható – egyedüli magyarként került be Kőteleky Aywee festő és art director képsorozata.

A magyar illusztrátor neve nem ismeretlen a hazai kreatív ipar berkeiben, hiszen évek óta art directorként több projektekben is aktívan részt vesz. Különleges stílusára és technikájára pedig a világ legrangosabb tervezőgrafikai kiadványként számon tartott Capsules Book is felfigyelt. A világ minden tájáról érkező pályaművek mellett külön megkeresték a fiatal tervezőt, hogy három absztrakt tervét szeretnék megjelentetni az idei összeállításban.

Portfóliójának különlegessége, hogy a benne található rajzok többsége analóg és digitális technikák kombinációjával készült, melyek nagy része vászonra is felkerült. A terveken kitalált lények, illetve durva és szögletes arcok láthatóak, amelyek első pillantásra úgy tűnnek, hogy csak a távolba tekintenek. A szereplők azonban olyan érzelmeket közvetítenek, amelyeket különféle élethelyzetek inspiráltak.

Aywee így jellemzi munkáját a Melbourne-ben kiadott gyűjteményben:

„Alkotás közben mindig arra hagyatkoztam, ami valóban bennem él és ami kikívánkozik. Kaptak már sokféle jelzőt ezek a lények a félelmetestől a szomorúig, de számomra inkább kedves, egyedi valakik ők. Az arcokon sincs mosoly, de ez nem azért van mert szomorúak lennének. Egész egyszerűen az alapállapotot látjuk, nem egy érzelmi reakciót. A képeimnek sem szoktam például címet adni, nem szeretném korlátozni vagy befolyásolni a nézőt, hogy mit lásson bele a képeimbe. Bizonyos értelemben ezek a képek mind a világ, mind önmagunk karikatúrái is egyben.”

A tervezőnek nem ez az egyetlen nemzetközi elismerése: a tavalyi évben meghirdetett WOLDA – Worldwide Logo Design Award-on résztvevő 43 országból pályázó közül Aywee egyik logótervét az Award of Excellence díjjal jutalmazták.

Kőteleky Aywee festő, art director

A Capsules Book évek óta a leghitelesebb és legfontosabb forrás a tehetséges grafikusok és illusztrátorok felkutatásában a globális nagyvállalatok, kreatív ügynökségek és márkák számára. Nemzetközi ajánlóit ? melyek a grafikai és kreatív műfajok hatalmas skáláját lefedik – világszerte terjesztik, így Aywee illusztrációi Melbourne-től New York-ig, valamennyi adatbázisban immár megtalálhatóak.

Gratulálunk a marketingtitkok blog vendégszerzőjének, Kőteleky Ayweenak a rangos elismeréshez!