Szubjektív rendezvénytörténelem

Egy híján 20 éve, hogy feltekertem az első alkohollal (remélem az volt) leöntött kábelt, egy multinacionális vállalat középvezetői bulija után, stage hand-ként, vagy ahogy még akkor hívták: pakolóként.

Rengeteg élményt adott nekem ez a szakma. Bejárhattam az ország szórakozóhelyeit, szerintem nem volt a 2000-es években olyan bulihelyszín, ahol ne fordultam volna meg. Kezemben tarthattam a BL trófeát, megismerhettem gyerekkorom TV képernyős „szerelmét”, soron kívül bemehettem koncertekre, backstagekbe, kitapasztalhattam testem fizikai korlátait (majdnem 3 napot bírtam ébren). Megfordultam lepukkant panzióktól kezdve a Four Seasons-ig sokféle szálláshelyen, emellett a legegzotikusabb helyeken aludhattam, például hangfalon miközben szólt a zene, színpad alatt, különböző szállítójárművek rakterében.

Ettem útszéli „patkányburgert” úton haza hajnalban és Michelin-csillagos chef főztjét elnöki lakosztályban. Ezeket talán egyszer papírra vetem, de most inkább arról írnék, hogy én hogyan éltem meg a kommunikációs célú rendezvényszervezés különböző szakaszait. Szubjektív történelemóra következik némi jóslattal.

A 90-es évek

Nem lennék hiteles, ha ebbe nagyon belemennék, tekintve, hogy ekkortájt még azt sem tudtam, hogy létezik ez a szakma. Csak a szerencsének köszönhetem, hogy erre vetődtem, ahogy a szerencsének köszönhetem azt is, hogy az idők során megismertem azok közül jó pár embert, akik ott voltak a kezdeteknél és alakították a történelmet. Az ő elmondásaikból tudom, hogy akkoriban volt a szakma virágkora, ami nemzetközi tapasztalat híján autodidakta módon fejlődött ki. Az üzleti rendezvényszervezés viszonylag fiatal, a 90-es évek eleje óta szakma, előtte csak az ORI volt.

Ismerőseim szerint a kommunikációs célú rendezvényszervezés a 90-es években eleinte a témapartik és kiállítások, később a promóciós rendezvények időszaka volt és inkább volt szórakoztatóipar, mint kommunikáció. Az eseménymarketinggel foglalkozó cégek, pedig az első cateringes és rendezvényes „fecskékből” és az akkori hazai reklámügynökségekből alakultak. Bár a beszámolók szerint ez nem volt tudatos átalakulás. Az első munkahelyemen például tartotta magát a legenda, hogy amikor megcsípték az első promóciójukat, mivel nem volt szabad kapacitás, a futárra bízták, hisz ő úgyis jön-megy, tud szervezkedni. Ő pedig szervezkedett. Telefonfülkéből. Amikor ez a helyzet tarthatatlanná vált, akkor kapott mobiltelefont (táskásat), elsőként a cégnél. Előbb volt neki, mint a cégvezetőknek.

Akiket ismerek mind kellemes nosztalgiával emlékeznek vissza ezekre az időkre. A KPI kifejezés ismeretlen volt, elsődleges cél leginkább a szórakoztatás volt, de ami még érdekesebb, akkoriban a pénzügyi tudatosság is gyerekcipőben járt. A boldog békeidők.

 

A 2000-es évek

Véletleneknek és némi tudatosságnak köszönhetően kerültem a Külkerre Nemzetközi Marketing és Teljes Körű Minőségirányítás (TQM) szakra. Bármennyire is furcsán hangzik a minőségirányítási szemlélet nagyon jól jön a rendezvényszervezésnél. Itt kerültem először kapcsolatba, a rendezvényszervezés szórakoztatóipari részével, a főiskolai bulikkal. Közben a reklám szakirányra specializálódtam, aminek része volt a kommunikációs célú rendezvényszervezés, mint tantárgy (bár csak egy fél évig). Akkor úgy tanultuk, hogy ez event marketing és a BTL része , sokan sajnos ma is így tekintenek rá.

 

Amikor a munkaerőpiacra kerültem, akkor is ez a megközelítés tartotta magát. BTL ügynökségek szervezték a kommunikációs célú rendezvényeket és márka eseményeket, bár már akkor is többen próbálkoztak átlépni a vonalon, például volt, aki TTL (Through The Line) ügynökségnek hívta magát (nem maradt így sokáig).

Ebben az időszakban rengeteg szórakozóhelyi, áruházi promócióval találkoztam, munkám nagy részét ezek tették ki, megerősítve az értelmezést miszerint ez event marketing, a BTL eszköz. Amik viszont nagyon beszippantottak ebbe a szakmába azok az akkor terjedőben lévő fesztiválmegjelenések voltak. Ekkoriban változott a Sziget márkaerdővé.

Ami még ebből az időszakból az eszembe jut, az leginkább a Guiness rekord. Sosem értettem, miért van a magyaroknak Guiness rekord fetisizmusa, de tény, hogy akkoriban rengeteg briefben szerepelt (és az utóbbi időben megint nyomokban visszatért). Ennél talán csak a lufimánia kiírthatatlanabb.

Belső kommunikációban a csapatépítő tréningek uralkodtak, de akkor még nem a tudományos oldalról közelítettünk, hanem „csináljunk valami feladatot és rúgjunk be” gondolat felől, hasonlóan egyébként az ügyfél-eseményekhez.

A kétezres évek második felében, már elkezdett hangsúlyos lenni a kommunikációs tudatosság mind az ügyfél mind a dolgozói események kapcsán (még mindig erős szórakoztató jellegű tartalommal fűszerezve), ott voltak a termékbemutatók, amiket nagyon szerettem (pl. autók esetében), vagy a fogyasztói események (pl. divatbemutatók). De közben beütött a válság, ami alapjaiban forgatta fel a szakmát.

 

A válság évei

2008 novemberében még nyugtattuk magunkat, hogy ide nem ér el a válság. A következő január már az emlékeimben fekete januárként szerepel, sosem felejtem el ezt az időszakot. Több nagy dolgozói rendezvényt, ügyfélpartyt lemondtak arra az évre, hatalmas lyukat ütve ezzel az egész éves tervünkön. Ilyen volt az egész év.

Ebben az időszakban a multik a legegyszerűbb költségcsökkentési módhoz fordultak. Mondanám, hogy fűnyíró, de leginkább láncfűrész elv volt. Elkaszálták a belsős dolgozói eseményeket (pl családi napokat) a karácsonyi ünneplések elmaradtak, vagy saját hatáskörben, szerényebben valósultak meg. A külső, rendezvény alapú kommunikáció pedig hasonlóan a kommunikáció más területeihez, szintén a költségcsökkentés áldozatává vált. Még ahol lett is volna anyagi lehetőség jót csinálni, ott sem szabadott („ne urizáljunk”, „válság van, nem lehet drága” stb.)

A megrendelőknél ekkor jelent meg a valódi költségtudatosság. Ezzel persze semmi probléma nincs, csupán azzal, ha túlzóak az elvárások. A leggyakrabban hallott mondat ekkor ez volt:

„ugyanazt, mint legutóbb, csak olcsóbban”.

Rengeteget dolgoztunk, hogy a megszokott színvonalat tartsuk. A munkánk átváltozott, a szép részekből kevesebb, az operatív (alkudozós, olcsósítós) részből több lett. Én nagyon nem szerettem ezt az időszakot, kevés szükség volt kreativitásra. Vagyis inkább máshogy jelent meg ez a fogalom, a megvalósításban kellett kreatívnak lenni. Tény azonban, hogy ennek az egésznek volt pozitív hozadéka is. A piac tisztult. A nem minőségi, a nem „erős” cégek kiszálltak a versenyből, akik pedig maradtak azok felnőttek.

 

a 2010-es évek

Idővel, szépen lassan konszolidálódott a piac. Visszatértek a nagy költők (nem az irodalmárok, hanem a nagyobb budget-el rendelkező megrendelők), sok minden újra indult. Tudatosabban és jobban odafigyelve, de mindenképpen pozitívan. Ezt a tenderek számának azóta is tartó növekedése is bizonyítja. Ami viszont változott és azóta is változik az az éppen aktuális slágertéma.

A 2010-es évek elején már nem a költséghatékonyság volt a hívószó (bár a szemlélet megmaradt) hanem az élmény. A kommunikációs ügynökségek, nem csak a rendezvényesek, felkapták ezt a kifejezést. Ebben az időszakban minden brief-ben az élmény kifejezés szerepelt. Márkaélmény, ügyfélélmény, felhasználói élmény voltak szerintem a legtöbbször leírt szavak. A vicces, hogy mi rendezvényesek mindig is ezt csináltuk, élményt szereztünk, legalábbis a rendezvények területén. Ennek ellenére, sokan ráültek erre a hullámra és élményügynökségnek kezdték nevezni magukat. Sőt. A klasszikus kommunikációs ügynökségek is a terület szakértői lettek.

Minden hullámnak egyszer vége szakad és egy másik váltja fel. Kisebb nagyobb amplitúdókkal, de általában elmondható, hogy egy téma határoz meg egy időszakot. Napjainkban például az „employer branding” fogalma erősödött fel, nyilvánvalóan reagálva a munkaerő-piaci változásokra. Egyre divatosabb a fenntarthatóság fogalma is (nagyon helyesen).

 

Mi jön most?

A tudatosság már nem csak az új generációnál van jelen, hanem beszivárgott a kommunikációs célú rendezvényekkel foglalkozó ügynökségek életébe is (hogy a kettő között milyen és egyáltalán van-e összefüggés, azt a jóég tudja). Az ügynökségek egyre tudatosabban alakítják a saját szakmájukat. Elindult például egy régóta várt kezdeményezés a fairtender, ami a szakma gazdasági értelemben vett fenntarthatóságát hivatott szolgálni, illetve a hazai ügynökségek nemzetközi porondra is kiléptek. Ki úgy, hogy külföldön alapított céget, ki úgy, hogy itthonról szervez külföldi helyszínű eseményeket, ki pedig úgy, hogy nemzetközi ügynökségi hálózathoz csatlakozott.

Bármelyik utat is választja egy cég, az mindenképpen pozitív hatással lesz az itthoni piacra. Ahogy a fentiekből is kiderült, mint oly sok területen, így a kommunikációs célú rendezvények területén is nagyon be voltunk zárkózva. Csak az interneten láttuk mit csinálnak máshol és igyekeztünk ezeket a hazai viszonyok közé átültetni. Elkerültek bennünket az olyan, nem csak ideiglenesnek ígérkező fogalmak, mint a Live Communication, amely kiváló kontextusba helyezi a rendezvény központú kommunikációs szakmát. Ezt az elnevezést, tőlünk nyugatabbra már évek óta használják és alkalmazzák a gondolkodásukban. Nálunk csak most kezd elterjedni.

Bárhogy is lesz, az biztos, hogy a nemzetközi vérkeringésbe kapcsolódással a változások gyorsabban elérnek hozzánk, ami jó lesz az ügynökségeknek, az ügyfeleknek és az ezzel a területtel foglalkozó embereknek is. Véleményem szerint, a külső hatásokra reagáló elnevezés (és téma) hullámok a közeljövőben eltűnnek és a kommunikációs rendezvényszakma lehorgonyzik ott, ahová mindig is tartozott, az élő kommunikációnál.

Think Live.