Őszintén: Minek bejárni, ha nem muszáj?

….avagy „Go Big, and Go home” – ez az állítás lett a Webbyskill egyik alapköve.

Talán nem túlzás azt állítani, hogy történelmi éveket élünk. A robotika, a mesterséges intelligencia bontogatják szárnyaikat, miközben a genetika feszegeti a teremtés határait, de mielőtt nagyon boldogok lehetnénk, bekopogott a természet, hogy „most már aztán elég lesz”. A helyzet nem könnyű, de ebben a környezetben is tudni kell előre lépni. Mi úgy döntöttünk, hogy a mi e-Learning rendszerünk a következő jellegzetességekkel mindenképpen bírni fog:

Figyelem! Rövid felsorolás következik, amiből kivételesen minden szó igaz.

  1. Semmi utazás – Tudom, hogy fel fog bosszantani, de el kell mondjam, hogy azt hiszed, hogy 12 hónapot dolgozol egy évben, pedig mi tudjuk, hogy több, mint 13-at. A munkaidődhöz nyugodtan csapd hozzá, azt az átlagos 35 perc be; és 35 perc hazautazást, ami 23 óra/hónap, átszámolva a sor végén 36 munkanapot jelent egy év alatt. Ilyen egyszerű. Szerintünk pedig egyes szakmákban – és a marketing kommunikáció pont ilyen – nem szükséges minden nap ingázni.
  2. Semmi gázolaj égetés – Ha ingázol, akkor tudod, hogy az elvesztegetett idő egy részében ülsz a buszon vagy a kocsiban és várod, hogy kijuss a dugóból. Megy az idő, és közben égeted a fosszilis tüzelőanyagot gazdagon. Mondhatnék statokat, hogy ezzel milyen mértékben, ámbátor teljesen feleslegesen terheljük a környezetünket, de inkább csak annyit, hogy valószínűleg te is gyűlölsz a dugóban ülni – akárcsak én. Szerintünk ez rossz, mert a fejlett technológia mindent megad ahhoz, hogy távmunkában is tudj atom professzionális munkát végezni.
  3. Idő a családra – a munka mellett – Talán te is hallottad már a következő idézetet: ?Mindenkinek arra van ideje, amire akarja, hogy legyen.? Én utálom ezt a mondatot, mert azt sugallja, hogy amit fontosnak tartasz, arra szakítasz időt. Pedig ez így nem igaz, mert egy bizonyos pont után nagyon sok, nagyon fontos dolog kéri a figyelmed, amik közül az egyik a család – benne a gyerekeiddel. Szerintünk jogos igény, hogy legyen lehetőséged otthonról dolgozni, amikor nem tudod megoldani máshogy.
  4. A professzionális tudás – két ember tanít fizikát a lányomnak. Az egyik a tanára – aki sajnos megutáltatta vele a tárgyat, és én, aki aztán este elmagyarázom neki az egészet úgy, hogy ne csak imádja, de akarja is tudni. Mindenkinek joga lenne a legjobb tanártól tanulni (aki persze nem én vagyok?), de ez sajnos nem mindenkinek adatik meg. Mi egy olyan online iskolát akartunk építeni, ahol mindenki a legjobbaktól tud tanulni, függetlenül attól, hogy milyen messze lakik az iskolától, tud-e, akar-e minden nap 20 km-t kocsikázni ezért.
  5. És végül a 2 légy – 1 csapás: Azt gondoljuk, hogy korunk furcsa jellegzetessége, hogy minden munkaadó magas szinten képzett / a legolcsóbban felkutatható / több, mint kiválóan képzett / minden szempontból elkötelezett új munkatársat akar találni -> Gyorsan – Nálunk a képzések végétől, a cégek és a hallgatók közösen dolgozhatnak, beszélgethetnek, tanulhatnak egymástól teljesen szabadon.

Ezért mi egy olyan e-Learning és talent management platformot építettünk, ahol a digitális technológia segítségével, a legkeresettebb szakmákban – de távmunkában, home office-ból is végezhető – pozíciókra képzünk át hallgatókat, (amit simán ki is próbálhatsz most) olyan cégeknek, akik vállalják, hogy otthonról is tudnak dolgozni a munkatársaik.  Figyeljétek meg, hogy hamarosan a work/life/nature balance lesz az új fekete?