“Royal bútor Royal kaszni, Royal ágyon legjobb…”

A reklámvers, mint alkalmazott művészet.

A plakátokon, aprónyomtatványokon vagy a szájhagyományban fennmaradt reklámversek voltaképpen a békebeli Magyarország színes korlenyomatai.

A reklámverseknek nincs önálló műfaji besorolásuk. Ezek az egyszerűen megjegyezhető, dallamos kis rigmusok ugyanúgy az alkalmazott művészet tárgykörébe tartoznak, mint a plakát-vagy a reklámgrafikai alkotások. A reklámversek célja, hogy verstani és stilisztikai eszközökkel (versritmus, rím) elősegítsék a különféle termékek vagy szolgáltatások értékesítését.

“Haladjon Ön is a korral, süssön Váncza sütőporral!”

Ezek a könnyed, játékos alkotások gyakran jelentek meg a két világháború közötti időszak plakátjain, szórólapjain és számolócéduláin, könnyen megjegyezhetővé és visszaidézhetővé téve a márkanevet, a szlogent, vagy éppen az üzenetet.

Verses számolócédulák a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum gyűjteményéből, forrás: museum-digital.de

A reklámversek “irodalmi minősége” meglehetősen változó. A kisebb reklámhordozókon többnyire egyszerű két, illetve négysoros versikéket, rigmusokat találunk, de előfordulnak a termékelőnyöket taglaló hosszabb műalkotások is. A legtöbb reklámversre jellemző célhoz kötöttség háttérbe szorítja az irodalmi szempontokat.

A Szürketaxi (ma FŐTAXI) reklámverse számolócédulán, 1930 körül. Forrás: dspace.oszk.hu

Nemritkán gyűjthető kártyákon bukkantak fel a reklámversek. A két világháború közti időszakban sorozatok is készültek a márkanevet rejtő alkotásokból.

Maggi leveskocka számolócédulák, 1930 körül, forrás: museum-digital.de

Az egészen egyszerű, szájbarágó fűzfarímek mellett szerencsére számos irodalmi igénnyel megírt alkotás is fennmaradt. Nem tudjuk pontosan, mikorra datálható a születése az irodalmi igényű reklámversnek, de az biztos, hogy már Arany János is írt már reklámverset a Flóra szappanról.

„Ágnes asszony! Bolond kelmed?
Hiszen van otthon Flórája!
Sose jöttek volna rája!”

Ez a reklámvers típus pont az ellenkezője az előbbinek: az irodalmi igény szorítja hátra a célhoz kötöttséget. Híres költőink és íróink (köztük Kosztolányi, József Attila, Sárközi György vagy Karinthy Frigyes) leginkább ujjgyakorlatként tekintettek a reklámverselésre.

“Mit visel urinő és mit hord kokott
fejebubján, ha nem Nor-coc-ot.”

József Attila: Nor-Coc, 1934 (részlet)

Nor-Coc reklámplakátok, Irsai István, 1935 körül, forrás: Pinterest

A megrendelők számára egyértelműen komoly presztízzsel bírt, ha a reklámverseikhez híres, már befutott írót, vagy költőt sikerült megnyerni. Sárközi György eternit dohányzóasztalt kapott az alábbi versikéért:

“Kiloccsanthatsz vedernyit, ha asztalod eternit”

A “humorban tréfát nem ismerő” Karinthy elmondása szerint az Így írtok ti egyik versparódiájában szereplő reklámversét a Herz szalámigyár “hihetetlen mennyiségű rúd szalámival” honorálta.

“A Herz-féle szalámiban
Sokkal sűrűbb a só,
Mint más hasonló terményekben
Hidd el, ó, nyájas olvasó!”

Herz szalámigyár számolócédulája, 1930 körül, forrás: museum-digital.de

A Ditrichstein Takarítási Vállalat rovarírtó tevékenysége nem csak Karinthyt, hanem barátját, Kosztolányi Dezsőt is megihlette:

“Önnek mindig hiányzott
ha Ditrichstein nem ciányzott.”

Kosztolányi Dezső: Poloskairtóknak! (részlet)

Ditrichstein Takarító Vállalat reklámlapja, 1930 körül, Forrás: darabanth.com

Bár egyetlen olyan reklámversről sem tudunk, amelyik bizonyíthatóan Karinthynak tulajdonítható, a ” Royal bútor Royal kaszni, Royal ágyon legjobb…”, illetve a “Mondja marha mért oly bús? Olcsóbb a hal, mint a hús” versikéket neki tulajdonítja az emlékezet – valószínűleg minden valóságot nélkülözve.

Érdekel a téma? Neked ajánlom:

Karinthy híres reklámszlogenjei nyomában

Művészek a reklámiparban

Eladni minden áron – a reklám születése a békebeli Budapesten

„…erről a családról, amelynek oly sok nevezetes tagja volt”