A titokőrző reklámhordozó – a levélzáró reklámbélyeg meséje

A XIX. században, német területen jelent meg a levélzáró reklámbélyeg, ami a gyufacímkével versenyez a legapróbb sorozatgyártású reklámhordozó címért.

A levelek titkát sok-sok évszázadon át a spanyolviasz őrizte, amelynek rendszeres használata a XVI. században terjedt el.  A spanyolviasz (a szó az olasz cera di Spagna:  “spanyolországi viasz” tükörfordítása, az elnevezés arra utal, hogy a pecsétviaszt vörösre festő cinóber egyik legnagyobb lelőhelye Spanyolországban található) voltaképpen sellakkal és más összetevőkkel kevert viasz, amit melegítés után a lezárt borítékra csepegtettek és még száradás előtt családi, vagy hivatali pecséttel hitelesítettek.  A levél tartalmához csak a pecsét feltörése után lehetett hozzáférni.  A levél viasszal és pecséttel történő lezárása azonban lassú és pepecselő folyamat volt: előkészületet igényelt, hiszen a viaszt előbb fel kellett melegíteni.

A levélzáró bélyeg eredeti funkcióját tekintve megegyezik a spanyolviaszéval,  de egyszerűbb, gyorsabb és költséghatékonyabb eszköznek bizonyult, mint évszázadokon át használt elődje. Elterjedését a nyomdaipar fejlődése mellett a bérmentesítésre használt bélyegek elterjedése is elősegítette.

A bélyegformátumú reklámhordozók először német területen terjedtek el, a XX. század elejétől már Európa-szerte használták. Virágkorát az első világháború idején élte: számos gyönyörű, egyedi igény szerint készült reklámbélyeg készült ebben az időszakban, többnyire kőnyomtatással.

A reklámbélyegek evolúciójában számos érdekes állomás található: Az Új-Zélandi kormány XIX. század végén például a postabélyegek hátoldalán helyezett el nyomtatott hirdetéseket. Ez a megoldás azonban nem volt túl hatékony, hiszen a hirdetéssel csak azokat érték el, akik megvásárolták a bélyeget, és őket is csak addig, amíg fel nem ragasztották azt a borítékra. Ennek ellenére a reklámbélyeg mindkét oldalán elhelyezett hirdetések gyakoriak voltak még a  ’20-as években is.

Új-Zélandi reklámbélyegek 1882-1900. Kép forrása: http://www.bephila.com

Az Olasz Királyság területén a ’20-as években kísérleteztek a bérmentesítésre szolgáló bélyeg és a reklámbélyeg ötvözésével.  Ezeknél a hagyományos postabélyeg alá, perforáció nélkül került a hirdetés.

Olasz kísérleti reklámbélyegek 1924-ből képek forrása: www.italianstamps.co.uk

Magyarországon 1896-ban adtak ki először levélzáró reklámbélyeget a honfoglalás ezeréves évfordulójának tiszteletére.  A bélyeget a külföldre szánt levelekre és csomagokra ragasztották a postahivatalokban.

Milleniumi levélzáró reklámbélyeg, 1896. Forrás: bedo.hu

A levélzáró bélyegek a századelőre elterjedt és olcsó reklámeszközzé váltak a nyomdai sorozatgyártásnak köszönhetően.  Ezt a bájos, nagy mennyiségben rendelkezésre álló, sokszínű reklámfelületet számos hazai vállalkozás használta márkaépítésre, de előszeretettel használták a legkülönfélébb célokra is, például népnevelésre, elesettek, özvegyek és árvák támogatására, háborús időkben pedig politikai propagandacélokat szolgált.

Háborús propaganda levélzáró, 1940 körül

Mivel személyes kontaktust biztosított és felhasználása időben behatárolt volt  (a postai levélkézbesítéshez kötött) ezért kiválóan alkalmas eszköznek bizonyult időszaki rendezvények és kiállítások támogatására is.

Magyar levélzáró reklámbélyegek, forrás: ebay.com

Számos kiváló képzőművészünk, köztük Kaesz Gyula, Örkényi István, Tuszkay Márton tervei köszönnek vissza ezeken a sokszor apró plakátokként is funkcionáló reklámbélyegeken, amelyek a ’30-as évekig hatalmas mennyiségben voltak forgalomban.

Levélzáró reklámbélyeg-sorozat, Kner Nyomda, 1930. Kaesz Gyula grafikájával, Forrás: bedo.hu

Ma ezek a kis reklámhordozók a parafilatélia szerelmeseinek féltve őrzött kincsei és a reklámtörténet lenyűgöző apró színfoltjai.

 

Érdekel a téma? Neked ajánlom:

Elfeledett reklámeszköz: a bélyeg.

Advertising Stamps

Stamps of the Kingdom of Italy